Szeptember 3.

A jópofa csetelgetés valahol átfordult bennem és elkezdtem belegabalyodni a dologba érzelmileg.
Nemcsak fizikailag vonzott hihetetlenül, de szellemileg is kihívást jelent. Pengeéles agy, jó humorérzék, érzékenység. És ugyanakkor ott van a nehézsége is személyiségének: hogy napokig nem szól, sebezhető, ezért inkább beleszokott a jóvanazúgyegyedülbe, hogy rámutat, ha logikátlan hablatyolok. Sokat tanultam magamról is az elmúlt hónapokban.
És szenvedek, mint a kutya. Attól, hogy nincs meg a személyes találkozás varázsa. Hogy olyan, mintha időnként kitenné a kezét, hogy ne tudják közelebb kerülni.
Néha azon gondolkodom, nem csak az én fejemben létezik-e az egész.
Aztán, mikor kiborulok és SMS-ben rávágom az ajtót, mintha megijedne. Nem akar elengedni, de közel sem húz.
Talán ezen akarok változtatni most, hogy 18 nap elvonókúrát írtam elő magamnak. Lehet, hogy utána látni sem akar, még virtuálisan sem. Akkor ennyit kaptam.
De az, hogy itt ácsorgunk egy helyben hónapok óta, nekem nem elég.
Még 15 nap.